Menüpontok
Híreink - innováció, kutatás-fejlesztés

Teherhordó csajok - fejlesztés az anyamozgatásban

Nők is tudnak targoncát, vontatót vezetni, gépekkel közlekedni és dolgozni, egyelőre mégis nagyon kevés hölgy dolgozik a konkrét gyártásban, főként az anyagmozgatásban. Pedig manapság már nem manuális erővel történik a nyersanyagok, késztermékek mozgatása a legtöbb gyárban, hanem különböző gépekkel oldják meg, amelyek mellett maximum egy kis rásegítést kell emberi erővel hozzátenni. Ezzel a fizikai erővel a nők is rendelkeznek, emellett a gyengébb nem egyszerűen máshogy áll a használati tárgyakhoz, jobban vigyáznak rá. Megérné tehát nagyobb arányban foglalkoztatni őket például a logisztika területén. Egyik partnerünk által fejlesztett, az anyagmozgatásban alkalmazható vontató keret és a hozzá kapcsolódó rakatkocsi egységgel még a legtörékenyebb hölgyek is játszva boldogulnak.

 

Raktári anyagmozgatás fejlesztés

Különdíj

A társaság 20 éve tervez és méretez belsőlogisztikai rendszereket. Ezt a tapasztalatot és tudást kínálják fel, hogy vonatos anyagmozgatás valóban jól működő struktúra legyen. A nagysikerű projekttel saját kínálatát kívánta bővíteni a társaság. Egy új, anyagmozgatásban alkalmazható vontató keret fejlesztésével és a hozzá kapcsolódó rakatkocsi egység megalkotásával a gyakorlatban alkalmazott megoldásoknál hatékonyabb technológia létrehozását célozta. Ez a sikertörténet következik.

Az egyik fontos motiváló tényező a mi munkánkban az, hogy partnereink mindig különlegeset, újdonságot alkotnak, amikor elképzeléseiket megvalósítják, és mi ebben nyújthatunk nekik segítséget. Így volt ez azzal a Zala megyei céggel is, amely fejlesztésével elnyerte az Ipar Napjai – Mach-Tech 2019 kiállítás különdíját.

Nyomkövető kisvonat

Az európai termékek versenyképességét leginkább a drága munkaerő rontja, ezért hatékony és termelékeny logisztikával az árucikkek ára jelentősen csökkenthető. A társaság úgy tartja, hogy ez a vonatozás és a közvetlen anyagkiszolgálás együttes alkalmazásával érhető el, ehhez azonban sok raktár területet kell elvenni a termeléstől az útvonalak kialakítása érdekében. Ezért vagy a közvetlenül kiszolgált készletet kell a lehető legalacsonyabb szinten tartani (amihez precízen vezérelt rendelési modul, gyors raktári komissiózás, gyors és termelékeny anyagmozgatás szükséges), vagy a lehető legkisebb felületet kell felhasználni a logisztika működtetésére. Ehhez pedig minimálisra kell csökkenteni a közlekedési utat és teljesen nyomkövető fordulási képességre van szükség. Ennek megvalósítására kezdett kísérleti fejlesztésbe partnerünk.

Új elvi alapok

Partnerünk vonórúd nélküli, nyomkövető kocsijának kiindulópontja egy egyedi fejlesztésű, sarokponton forduló kuplung. Ezzel csatlakoznak egymáshoz a szerelvény elemei, valamint ez biztosítja, hogy a vontató keretek egyenes menetben egymáshoz érjenek és csak kanyarban nyíljanak szét egymástól. Vonórúd nélkül biztosítható, hogy minden vontató keret pontosan azon az íven halad, ahol a vontató targonca elment. Nincs kockázata az esetleges elsodrásnak, a kanyar ívének elhagyása miatt okozott baleseteknek. Mindezt fix tengelytávolsággal oldották meg, így a szerkezet stabilitása is garantált. Továbbá a sarokponton forduló kuplung nagy hord kapacitást is biztosít a rakat-kocsiknak. Akár 6-7 egymás után kapcsolt egység mozgatására is alkalmas 600-1000 kg-os vontatmány egységek esetén. A stabil egyenes futás érdekében egy olyan háromszög-zár került kifejlesztése, amely a kisebb mértékű kanyarodási információt nem továbbítja a rendszer többi eleméhez, míg az egyértelműen fordulási szándékból jövőt pedig tovább engedi. Továbbá a kifejlesztett kerékvezérlés nem engedi a kocsikat szitálni egyenes menetben, de kanyarodáskor szabad elfordulást biztosít,

Annak érdekében, hogy az addigi technológiákkal szemben a rakat-kocsit a szerelvénybe rögzítéskor ne kelljen azt elemelni a földtől, a kereten elhelyezett tüskékkel kerül rögzítésre. Ezt a felhasználó lábbal süllyeszti vagy emeli, attól függően, hogy a betárolás vagy a rakat-kocsi kiadása a feladat. Így válik biztosíthatóvá, hogy a szerelvények egyedileg csatlakoztathatóak vagy leadhatóak a forrás, illetve felhasználási helyen, így egy úttal akár több feladat is teljesíthető.

A megtett út

Az első munkaszakaszban a koncepcióterv kialakítása és a változatok elkészítése zajlott. Ezt követően a szabadalom tisztaságát ellenőrizték. Kiderült, hogy a rakat-kocsik közötti csatlakozás kialakítása eddig nem szerepelt az igénypontok között, amely pedig a projekt igen fontos eleme, így a fejlesztés műszaki-technikai újdonságtartalma egyértelművé vált, márpedig ez a kutatás-fejlesztési minősítés (K+F) egyik alapvető kritériuma. Rendelkezésre álltak tehát a pontos tervezéshez szükséges adatok és információk.

Ezt követően került sor az alkatrészek tervezésére, méretezésére, valamint a mozgások dinamikai modellezése zajlott annak érdekében, hogy a szimulációkkal kiszűrhető hibák már a tervezés fázisában javításra kerüljenek. Anyagminőség és felhasználási feltételek meghatározása, és a teherbírás függvényében különböző összeállítási alternatívák kidolgozása, majd a legjobb megoldás kiválasztása történt.

Ezután elkészültek a gyártási és összeállítási rajzok és a teszt eszközök. Ezeken módszeresen végzett tesztüzemi kísérletek folytak, dinamikus vizsgálatokkal ellenőrizték az elvárások teljesülését. A szükséges változtatásokat átvezették a műszaki rajzokba is, így jutottak el a prototípus kialakításához. Ezzel együtt meghatározásra kerülnek a berendezés alkalmazásával kapcsolatos, az elhelyezést, az alkalmazást és az üzemeltetést érintő változtatási igények is.

Végül adminisztratív eszközökkel lezárásra került a projekt, elkészült az üzleti hasznosítás alapját képező know-how dokumentáció. Ez a megfelelő műszaki-technikai eszközök tervezési és kivitelezési paramétereit (gyártási rajzok, darabjegyzékek, beszállítók, szerelési utasítások, felhasználói kézikönyv), valamint a biztonságos és üzemgazdasági szempontból is hatékony alkalmazási technológia leírását foglalja magában.

Partnerünk másfél évet és sokmillió forintot áldozott erre a kísérleti fejlesztésre. A projekt kutatás-fejlesztési szempontú (K+F) minősítő eljárását a Glósz és Társa Kft segítségével nyújtották be a Szellemi Termékek Nemzeti Hivatalához (SZTNH), amely jogerős határozatával kísérleti fejlesztésnek minősítette azt. Így a társaság amellett, hogy a vevői igényekre reagálva bővítette saját kínálatát és a piacon egyedülálló terméket alkotott, emellett csökkenteni tudta az innováció megvalósításának kockázatát, javítani tudta a projekt megtérülését, mert igénybe vehette a K+F támogatást és K+F adókedvezményt a K+F minősítés birtokában.

Kapcsolódó szolgáltatásaink
Innovációs projekt finanszírozása
Az innováció projekt megvalósításához szükséges pénzügyi források biztosítása.  A szolgáltatás a projekt megvalósításához szükséges pénzügyi források felkutatása mellett az igénylés teljes folyamatában is segítséget nyújt, végig kíséri a megrendelőt a szerződéskötésig.
Az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételek ellenőrzése.
E" alt="Adókedvezmény igénybevétele" title="Adókedvezmény igénybevétele">
Az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételek ellenőrzése. Ezen szolgáltatás során ellenőrizzük az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételeket, segítünk a jogszerű adókedvezmény igénybevételében.
K+F projektek megtérülése
A kutatás-fejlesztési projekt gazdasági racionalitásának ellenőrzése Ez a szolgáltatás segít, hogy az innovációs projektek folytatólagosan megőrizzék gazdasági racionalitásukat: megtérülési számítások, elemzések, javaslatokat készülnek.
Segíthetünk?
Kérdése van?
Visszahívjuk
Adja meg telefonszámát és kollégánk hamarosan visszahívja Önt!
Hírlevél feliratkozás
Kérjük adja meg az e-mail címét, hogy értesülhessen az új lehetőségekről, a legfrissebb tartalmakról!
Kérjen ajánlatot!

Adatai megadásával Ön egyszerűen és gyorsan kérhet ajánlatot!

Glósz és Társa Kft. · 1051 Budapest, Arany János u. 15. III. lph III./5. · Telefon: (+36 1) 302 4443 · E-mail: glosz@glosz.hu · www.glosz.hu