Menüpontok
Híreink - innováció, kutatás-fejlesztés

Április 6-án megrendezésre kerül a 20.Projektmenedzsment Fórum

A huszadik jubileumi fórumon a szakmában elismert szakértők, projektek felelős vezetőinek prezentációja várható, akik nemzetközi kutatás-fejlesztési beruházásokban, nagyvállalati innovációs projektekben, illetve egyéb, országos méretű, stratégiai jellegű projektekben vettek részt.

 

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) által huszadik alkalommal megrendezett Projektmenedzsment Fórum bővelkedik az új és hasznos tapasztalatokat megosztó, gyakorlott szakértőkben, így borítékolható, hogy az innováció menedzsment és projektmenedzsment témában érdeklődő látogatók értékes ismeretekkel gazdagodnak. A meghívott előadók között olyan vállalatok, szervezetek, intézmények képviseltetik magukat, mint a Magyar Telekom, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja, vagy a Szent István Egyetem. A rendezvényen társaságunk ügyvezetője, Glósz Andrea is előadást tart a hazai KKV-k  számára fontos témában, amely érinti a KFI projektek üzleti szempontból sikeres megvalósítását, illetve, rávilágít ezen a területen jelentkező problémákra, kockázatokra és megoldási lehetőségekre. Az előadásban hallhatunk majd egy új kezdeményezésről, amelyet idén a Glósz és Társa Kft. indított útjára. Ez az Innováció Menedzsment Akadémia, amely az oktatás célirányos gyakorlati jellegét, és az oktatók tapasztalatát tekintve újdonságnak számít hazai viszonylatban. Az előadások után a vállalati szervezeti kultúra felmérési eredményeit megvitató kerekasztal beszélgetéssel zárul a rendezvény.

Az előadásban szereplő KFI területet érintő technikai-, műszaki-, iparjogvédelmi/szerzői jogi-, pénzügyi és gazdasági  kockázatokkal részletesen foglalkozik szakértőnk, Kiss János József úr cikkje. Az írásban a hazai KKV-k esetében felvetődő, projektszemléletből eredő problémákat szemlélteti, emellett alapjaiban megismerhetünk egy két részből álló programot is, amely ismerteti a projektek közben felmerülő kockázatok kezelésének folyamatát. Ezt a folyamatot társaságunk az elmúlt évek tapasztalata alapján dolgozta ki.  

A témával kapcsolatos cikk és prezentáció elérhető az alábbi két linken:

A cikk eléréséhez kattintson a ide
A Glósz és Társa Kft. rendezvényre készült prezentációját letöltheti itt

A rendezvény részletes programja és a regisztráció elérhető az alábbi linkekre kattintva:

A rendezvény részletes programjához kattintson ide
Regisztráció a 20. Projektmenedzsment Fórumra itt

Kapcsolódó szolgáltatásaink
K+F tanúsítvány
A hivatalos kutatás-fejlesztési minősítés vagy szakértői vélemény megszerzése. Ez a szolgáltatásunk segíti a vállalkozásokat a jogszabályi feltételek fennállását igazoló kutatás-fejlesztési minősítés(K+F minősítés) megszerzésében, ezért a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények kockázatmentes igénybevételének fontos eszköze.
Projektmenedzsment - innováció, K+F
Innovációs, K+F projektek célirányos, hatékony és szakszerű megvalósítása. A szolgáltatás tapasztalt szakemberekkel segíti a projektek célirányos, hatékony és szakszerű megvalósítását, az innovációs, K+F projekthez kapcsolódó területek támogatását.
Az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételek ellenőrzése.
E" alt="Adókedvezmény igénybevétele" title="Adókedvezmény igénybevétele">
Az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételek ellenőrzése. Ezen szolgáltatás során ellenőrizzük az adókedvezmények igénybevételéhez szükséges feltételeket, segítünk a jogszerű adókedvezmény igénybevételében.
Segíthetünk?
Kérdése van?
Visszahívjuk
Adja meg telefonszámát és kollégánk hamarosan visszahívja Önt!
Hírlevél feliratkozás
Kérjük adja meg az e-mail címét, hogy értesülhessen az új lehetőségekről, a legfrissebb tartalmakról!
Kérjen ajánlatot!

Adatai megadásával Ön egyszerűen és gyorsan kérhet ajánlatot!

Friss innovációs híreink
Üveg hulladékból építőanyag kísérleti fejlesztés keretében
Az üveghulladék káros, környezetterhelő, ha csupán a szeméttelepen végzi. Partnerünk azt tűzte ki célul, hogy feldolgozza, újra hasznosítja, hogy komplett hő- és hangszigetelő rendszert alakít ki belőle az építőipar számára az épületek minden létező felületére. Az üveghabgyártás nagy múltra tekint vissza, de csak napjaink technológiai fejlődése miatt került a hétköznapi felhasználást célzó fejlesztések fókuszába. Az üveghabot előállító üzemek a megoldásaikat részben ipari titokként, részben szabadalom formájában védik. Ezért saját utat jár ki magának partnerünk és már a harmadik kutatás-fejlesztési (K+F) projektet bonyolítják le e témában új termékcsaládot hozva létre és folyamatosan kihasználva a K+F projektek minden gazdasági előnyét.
Orvosi 3D vizualizáció(AR) kutatás-fejlesztés
Az augmented reality, azaz a kiterjesztett valóság azt jelenti, hogy a tárgyi világ kontextusába a virtuális tárgyak valós időben épülnek be. Rendkívül gyorsan fejlődő terület, mind szélesebb körben használjuk. Tipikus példája a Terminátor 2 című film, amikor a robot szemén keresztül látja a néző a film világát. A hétköznapi életben ilyen rendszerrel működnek például az okostelefonok egyes szoftverei, vagy a személyautókban a digitális kijelzőre vetített sebességmérő.
Horkolásgátló okos ágy fejlesztése
Minden harmadik ember horkol és legalább ennyien kénytelenek elviselni azt. A lakosság túlnyomó többsége nem is tudja, hogy a nappali fáradtságának, álmosságának, vagy akár túlsúlyának, magas vérnyomásának, sőt akár cukorbetegségének okozója valójában egy olyan alvászavar tünetei lehetnek, amely kezelhető.
Innováció a gyakorlatban

A sikeres innováció gyakorlati megvalósítását célzó innováció menedzsment és az innováció menedzsment elemei alábbi információs füzetünkben részletesen megtekinthetőek.

Innováció menedzsment a gyakorlatban

k+f minősítés

Az alábbi esettanulmány egy fejlesztési projekt k+f tanúsítását mutatja be.

ESET LEÍRÁSA: Mezőgazdasági termeltetéssel, termények és technológiai berendezések értékesítésével foglalkozó partnerünk üzleti tevékenységét az intenzív haltermelés területére is ki kívánta terjeszteni. Ehhez a nemzetközi piacon is újnak tekinthető, saját vízlevegőztetési berendezést kívánt kifejleszteni. A berendezés alapötletét képező eljárás már egy svéd találmányban rendelkezésre állt, azonban a találmány szerinti eljárás haltermelési technológiákban történő alkalmazására, a célra megfelelő berendezés hiányában eddig nem került sor. Partnerünk a berendezés kifejlesztését saját maga kívánta végrehajtani, amelyre kutatás-fejlesztési projektet állított fel. Partnerünk vissza nem térítendő támogatást szeretett volna bevonni a kutatás-fejlesztés megvalósításába, és igénybe szeretette volna venni a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó adókedvezményeket is.

FELADAT: Feladatunk a tervezett projekt kutatás-fejlesztési minősítésének lebonyolítása volt.

EREDMÉNY: Társaságunk áttekintette a kutatás-fejlesztési projekt tervezett megvalósításával kapcsolatban rendelkezésre álló dokumentumokat. Mivel ezek nem voltak megfelelőek, ezért társaságunk újra elkészítette a kutatás-fejlesztési projekt terveit, és az erre vonatkozó dokumentációt. A tervezés újbóli elvégzése során egyszerűsíteni tudtuk a munkatervet, ami a tervezett költségvetés 9 %-kal történő csökkentését is lehetővé tette. Az új dokumentáció felhasználásával elkészítettük a kutatás-fejlesztési minősítéshez szükséges kérelmet, és lebonyolítottuk a minősítési eljárást. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 100 %-ban saját tevékenységi körben végrehajtott kutatás-fejlesztésnek, azon belül kísérleti fejlesztésnek minősítette a projektet. Társaságunk partnere ezért részt tudott venni az elérhető kutatás-fejlesztési pályázaton, és az adókedvezményeket is kockázatmentesen igénybe tudta venni a projekt sikeres megvalósítása után.

Glósz és Társa Kft. · 1051 Budapest, Arany János u. 15. III. lph III./5. · Telefon: (+36 1) 302 4443 · E-mail: glosz@glosz.hu · www.glosz.hu