Menüpontok
Híreink
2015-11-03

100% kísérleti fejlesztés a malomiparban

Adott egy északkelet magyarországi vállalkozás, amely szigorú ökológiai gazdálkodás keretében főképp biotönkölyt, magas olajsavtartalmú napraforgó olaj- előállításhoz, hántolt napraforgót és más magvakat állít elő. Termékpalettát bővítenének, de az adott bővítendő magtípus hántolási technológiája nem elég hatékony.

 

A Natúr Gold Farms Kft. a termékkínálat bővítése közben szembesült a ténnyel, hogy a kiválasztott gabonafaj, az ősi alakor hántolására nem tökéletesek az egyéb gabonafajoknál ezeddig alkalmazott módszerek. A hántolásra kerülő terményben ugyanis sok a gyommag, amelyek magjának tulajdonságai, mérete és fajsúlya nagyon hasonló az alakoréhoz. A rendelkezésre álló technológiák nem elég hatékonyak ebből következően nem eléggé versenyképesek.

k+f minősítés malomipar

A cég munkatársai áttekintve a rendelkezésre álló információkat feltételezték, hogy ebben az esetben egy másik előtisztítási eljárással 3-5 %-al lehetne növelni a kihozatalt a hántolás során. A javasolt tisztítási technológia egy finomszabályozott légáramlásos eljárás, ami lényeges mivel az alakor szemek kis súlyuk miatt könnyen távozhatnak tisztításkor.
A másik sokat ígérő eljárás az alulfutó malomköves technológiát használó hántolási eljárás, amivel valószínűsíthetően a tört szemek aránya csökkenthető.
Ezzel az eljárással akár 10 %-al is lehetne növelni az alakor hántolási kihozatalát.

Amennyiben helyesek a cég munkatársainak sejtései a fenti elemek folyamatba építésével az alakor hántolási kihozatala nagymértékben növelhető lenne, az új technológia akár 10-14%-os eredménynövekedést is jelenthetne.

k+f tanúsítás malomipar

A Natúr Gold Farms Kft. ezért elhatározta, hogy kísérleti fejlesztés keretében megvalósítja az alakor új feldolgozási technológiáját. A fejlesztést a cégnél négy blokkra bontották és a költségeket közel 200 millió forintra becsülték.

A fejlesztés finanszírozása, pályázati források biztosíthatósága és a K+F adókedvezmény igénybevétele okán a fejlesztést idén szeptemberben benyújtották a Szellemei Tulajdon Nemzeti Hivatalához, ahol kérelmezték a projekt kutatás-fejlesztés szempontú minősítését. A Glósz és Tsa. szakértői által összeállított dokumentációt a hivatal megvizsgálat és határozatában a projketet K+F, kutatás fejlesztési tevékenységnek minősítette, ami által megnyílt az út a projekt kedvező finanszírozására, az adókedvezmények igénybevételére.

K+F minősítés

kísérleti fejlesztés

Kapcsolódó szolgáltatásaink
Innovációs projektgenerálás
Projektgenerálás
Az innovációs projektek üzleti célú hasznosításának előkészítése. Az innovációs projektgenerálás szolgáltatásban az innovációs projekt üzleti célú hasznosításának előkészítése valósul meg, elkészül a kiválasztott elképzelések részletes projektterve.
K+F tanúsítvány
K+F minősítés megszerzése
A hivatalos kutatás-fejlesztési minősítés megszerzése. Ezen szolgáltatásunk segít a hivatalos K+F és innovációs minősítés megszerzésében, mely az esetleges kutatás-fejlesztési, vagy innovációs pályázat bírálat fontos kritériuma.
Innovációs projekt finanszírozása
Projekt finanszírozásának megteremtése
Az innováció projekt megvalósításához szükséges pénzügyi források biztosítása.  A szolgáltatás a projekt megvalósításához szükséges pénzügyi források felkutatása mellett az igénylés teljes folyamatában is segítséget nyújt, végig kíséri a megrendelőt a szerződéskötésig.
Segíthetünk?
Kérdése van?
Visszahívjuk
Adja meg telefonszámát és kollégánk hamarosan visszahívja Önt!
Rendezvény ajánló

Innovációval, innováció menedzsmenttel, kutatás-fejlesztéssel, innováció és k+f finanszírozással, pályázatokkal kapcsolatos rendezvények, konferenciák:

December 3., Budapest
K+F, Innováció
a 21. századi Európában

Az innováció, innováció menedzsment, és a K+F+I források
» a konferencia programja

December 10., Budapest
Pénz, de honnan? 
Fókuszban az EU pályázatok.
Innováció, innováció menedzsment, K+F+I pályázatok konferencia.
» a konferencia programja

Kövessen minket a Facebookon!
Aktuális pályázatok

GINOP 1.2.1-15, Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitás bővítő beruházásainak támogatása 5 - 50 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatással!

Letöltés »

GINOP 1.2.2-15, Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése 50 – 500 millió Ft közötti támogatással!

Letöltés »

GINOP 2.1.1-15, Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása 50 és 1000 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatással!

Letöltés »

GINOP 2.1.7-15, Vállalatok prototípus, termék-fejlesztésének támogatása 10 és 130 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatással!

Letöltés »

VEKOP 2.1.7-15, Vállalatok prototípus, termék-fejlesztésének támogatása 10 és 130 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatással!

Letöltés »

Glósz és Társa Kft. · 1051 Budapest, Arany János u. 15. III. lph III./5. · Telefon: (+36 1) 302 4443 · E-mail: glosz@glosz.hu · www.glosz.hu